nyitóoldal amiben segíthetek módszerek árak kapcsolat gyakori kérdések akciók, aktualitások
FÜLAKUPUNKTÚRA


Az elnevezés
Az akupunktúra európai szó, amelyet az 1600-as évek elején Nagasakiba látogató Willem Ten Rhyne, holland orvos alkotott a latin acus=tű illetve a punctura=szúrni szavakból. A kínaiak az akupunktúrára a szó szerinti fordításban "tűvel szúrni" jelentésű "Csen" írásjelet használják, amely igen szemléletesen fejezi ki az akupunktúra, vagyis a tűszúrásos gyógymód technikáját.


A kezdetek
Az akupunktúrás terápiának mintegy 2000 éves írott történelme van, bár egyes szaktekintélyek úgy vélik, hogy a tűszúrásos gyógymódokat Kínában már több mint 4000 éve alkalmazzák. A kínaiak úgy tartják, hogy az akupunktúrát már a kőkorszaki emberek is alkalmazták, amikor kőkésekkel vagy egyéb éles szerszámokkal nyitották fel az eltályogosodott sebeket. A történelem hajnalán az akupunktúrát az egész világon használták, ennek legérdekesebb példája az, hogy Dél-Amerikában az Amazonas esőerdeiben élő indiánok betegségek gyógyításához tűszerű fúvócsőnyilakat juttatnak be a test bizonyos pontjaiba. Az akupunktúrás gyógymódok ősi mivoltát támasztja alá az a tény is, hogy az elmúlt 2000 évben nem volt kapcsolat Kína és az esőerdők indián törzsei között.


Az akupunktúrás pontok felismerése
Az akupunktúrás pontok megtalálásában valószínűleg sokat segített az az ösztönös kényszer, hogy a fájó területre nyomást gyakoroljunk - ha gyomrunk fáj, kezünkkel melegítjük, ha fogunk fáj, folyamatosan tenyerünkben tartjuk arcunkat. A gyakran előforduló fájdalmas betegségeknél a test különböző, anatómiailag jól meghatározható részein fájdalomra érzékeny pontok azonosíthatóak, melyek ingerlésével a fájdalom csökkenthető.

Ezek az egyszerű megfigyelések szolgáltak alapul a tűszúrásos gyógymód kezdeti - bizonyára nagyon is kísérleti jellegű - alkalmazásához. Az évszázadok, sőt évezredek során végzett kezelések tapasztalatai vezettek el az akupunktúrás pontok bonyolult rendszerének feltérképezéséhez. Kétségtelen tehát, hogy minden egyes akupunktúrás pont helyének és szerepének meghatározása millió és millió tapasztalati megfigyelés eredménye.


Az energiacsatornák ismeretének kialakulása
Az akupunktúrás pontokat összekötő csatornák elméletének kialakulása nehezebben érthető. Valószínű, hogy alapjául az életerő testen belüli áramlásának ösztönös megértése szolgált. Bár az elmélet megszületésének eredete homályos, az energiacsatornák elmélete már 2000 éve a hagyományos kínai orvoslás egyik legfontosabb alapköve.


A mikrorendszerek
A hagyományos keleti orvoslásban már az időszámítás előtt felfedezték, hogy a testen különböző reflexiós (tükröződési) területek vannak, ahol kisebb területre koncentrálódva szintén megtalálhatóak a testi akupunktúrás pontok megfelelői. Az elmúlt fél évszázad során az eredetileg ismert mikrorendszerek mellett újabb és újabb mikrorendszereket fedeztek fel, annak köszönhetően, hogy az akupunktúrát egyre szélesebb körben alkalmazzák a nyugati orvoslásban is. Ilyen mikrorendszerek játszanak szerepet a fül-, a fejbőr, az arc-, az orr és száj, a csukló- és boka-, illetve a kéz- és lábakupunktúrás kezeléseknél. A mikrorendszerek akupunktúrás kezelése ma már világszerte elfogadott, mint biztonságos és hatékony alternatív terápia, olyan esetekben is, amikor a testi akupunktúrás pontot a túl erős fájdalom miatt közvetlenül nem lehet stimulálni.


A fülakupunktúrás terápia alapjai
A hagyományos kínai akupunktúra egyik legfontosabb eleme a fülakupunktúra. Ez az egyik speciális mikroakupunktúrás módszer, ahol a fülkagyló területén található pontokon keresztül történik a különböző szervek és meridiánok stimulálása. A fülkagylón található pontok stimulálása nem csak a szomszédos területek (arc, fej) problémáinak enyhítésére alkalmas, hanem segíthet a mellkasi, hasi, háti sőt a lábon jelentkező kóros elváltozások esetében is. A mikrorendszerek működési elmélete szerint egyáltalán nem arról van szó, hogy közvetlen kapcsolat lenne a fülön található akupunktúrás pontok és a stimulálásukkal kezelt szervek között.

A hagyományos keleti tanok szerint a "csí" (életerő) áramlási csatornái (a meridiánok) a fülben futnak össze, így a fülakupunktúrás pontok stimulálása feloldhatja a "csí" áramlását gátló blokádokat. A modern nyugati orvostudomány magyarázata szerint a fül bizonyos pontjainak megszúrásával létrejövő elektromos impulzusok az agyi reflexközpontokba jutnak be és az ingerület a megfelelő idegpályákon keresztül onnan továbbítódik az érintett szervhez.


A fülakupunktúrás terápia működése
A széleskörű klinikai kutatások alapján ma három elfogadott elmélet is létezik a fülakupunktúrás terápia működésének magyarázatára.

  1. A Homuncularis Reflex Elmélet (Anatómiai model) szerint a fülakupunktúrás pontok elhelyezkedése egy fejjel lefelé forduló magzat szervtérképének felel meg. A fülakupunktúrás pontok és a hozzájuk kapcsolódó testrészek közötti ingerületátvitel a kíserletek tanúsága szerint kétirányú, azaz oda-vissza működik.
  2. A Delta Reflex Elmélet (Zár és Kulcs) kísérletei kimutatták, hogy egy bizonyos testrész stimulálása megnöveli a kapcsolódó fülakupunktúrás pont hőmésékletét, továbbá, hogy ez a mechanizmus is kétirányú, azaz oda-vissza működik.
    Röviden, a fülakupunktúrás stimulációs "kulcs" képes kinyitni a hozzá tartozó testrész szomatikus (testi) "zár"-at.
  3. A Meridián Elmélet szerint az energia saját rendszerének csatornáiban áramlik, amely nem egyezik sem az erek, sem az idegek hálózatával, és ezeknek a csatornáknak mindegyike a fülben fut össze. A kínai fülakupunktúrának ez az egyik legfontosabb alapelve.


A fülakupunktúra hagyománya
A fülakupunktúrának Kínában messzire visszanyúló történelme van. Az első írásos emlék, amely a fül és a test szoros kapcsolatát említi, az időszámításunk szerint kb. 500-ban írt "A meridiánok selyemkönyvé"-ben található, amelyben az szerepel, hogy a fülmeridián a kézfejből indul és onnan halad felfelé a fülbe. Az időszámításunk előtt kb. 200-ban készült Nei Jing-ben (A sárga császár klasszikus belgyógyászati alapkönyvében) szerepel a füldiagnosztikai és fülterápiás módszerek első leírása. A Nei Jing-ben foglaltak szerint a különböző betegségek természete és helye megállapítható a fül formája, színe, nedvessége és vérkeringése alapján.


A modern fülakupunktúra
A fülön több száz pont található, melyeket különböző kombinációkban megszúrva, gyógyítható az izületi és a menstruációs fájdalom egyaránt, csakúgy mint a nyomott hangulat vagy a ragályos betegségek egy része. A relaxáló hatású tűkombináció a mai felgyorsult világban gyakori stressz oldásában nyújt segítséget. Legfőbb alkalmazási területe mégis a szenvedélybetegségek (alkoholizmus, dohányzás) gyógyítása, mivel a megvonással járó tüneteket csökkenti.
Az elhízás a nyugati társadalomban olyan népbetegség, amely bizonyos szempontból szintén a szenvedélybetegségek közé sorolható, habár a klasszikus szenvedélybetegség/függőség kritériumai csak extrém ritka esetekben teljesülnek. Az elvonási tünet ebben az esetben az éhség. Az éhségérzetet tehát a kezelés jelentős mértékben csökkenti. Az előírt diéta betartását ezáltal nagy mértékben megkönnyíti, így az eredményes fogyás zálogául szolgálhat.


terápiás módszerek:

honlap fejezetek: írásaim más weboldalakon: fókuszban: